a kiskakasról

KISKAKAS Animációs Filmnapok

A 130 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rendezésében
2010. október 21-22-23., Kino mozi

Az animáció, mint a világon bárhol, itthon is rendkívül népszerű műfaj. A hazai közönséghez mégis alig jutnak el igényes, felnőtteknek is szóló animációs alkotások. Az idén harmadik alkalommal jelentkező KISKAKAS célja, hogy a közönség és a szakma számára láthatóvá tegye a kortárs animáció értékes alkotásait. Mindezt úgy, hogy bemutatja a világ neves animációs iskoláit, mert ezek azok a műhelyek, amelyek kreatív utánpótlást nyújtanak a szakmának, egyben izgalmas és értékes alkotásokat a közönségnek.

A digitális mozgóképkorszak beköszöntével, a számítógépes alkalmazások elterjedésével az animáció oktatásával foglalkozó egyetemek könnyen kezelhető és hatékony eszközökhöz jutottak, melyek lényegesen megkönnyítik az animációs produkciók készítését. Mindez párosul azzal a kreatív és alkotói szabadsággal, mely mentes minden üzleti és piaci nyomástól, amelyek ránehezednek a hagyományos stúdiókra. Ennek köszönhetően az elmúlt évtizedben a nemzetközi animációs élet katalizátorává az oktatási műhelyek váltak. A KISKAKAS vetítési programja egy-egy ilyen műhely alkotásait mutatja be, amelyet 9 ország 16 iskolájának anyagából válogattunk, köztük számtalan fesztiváldíjas, vagy éppen Oscar-jelölt munkával.

A program két részből áll: délutánonként és esténként vetítéseket látogathat a nagyközönség, délelőtt pedig szakmai előadásokat, bemutatókat hallhat, ahol a meghívott külföldi vendégek és a szakma hazai képviselői folytatnak eszmecserét. A szakmai szimpóziumok természetesen nyitottak a nagyközönség számára is. Kiváltképpen érdekesek lehetnek azok az iskolákat bemutató prezentációk, melyek fellebbentik a műhelytitkokat, és beavatják a nézőt; például miképp születhet 3 éves képzés után 6 párizsi animációs hallgató közös diplomamunkájaként Oscar-díjra jelölt rajzfilm?

Mindez a KINO moziban kerül megrendezésre, mely két termével és kávézójával három napon keresztül a hazai animáció centrumává válik. A vetítések délután fél háromtól kezdődnek, és a KINO két termében párhuzamosan folynak majd, így egy nap nyolc programot tudnak megtekinteni a nézők.

A KISKAKAS első ízben 2002-ben, majd 2003-ban jelentkezett. Idén megrendezésének ünnepélyes aktualitást ad, hogy a házigazda intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 130 éves évfordulóját, ezen belül az animációs oktatás 30 éves fennállását ünnepelheti 2010-ben.

Animációs Iskolák prezentációi

A KISKAKAS által bemutatott iskolák sorát áttekintve látható, hogy az animációs oktatás léte független attól, hogy mi az egyes egyetemek eredeti profilja. Az animáció megjelenhet filmes akadémiákon, képzőművészeti vagy design egyetemeken, és természetesen a műfaj oktatására alapított speciális intézményekben.

Viszont az mindegyik intézményre igaz, hogy olyan oktatási modelt alkalmaznak, amely képessé teszi a hallgatókat arra, hogy már tanulmányaik során szakmailag kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak. Erről tanúskodnak a díjak, melyeket a KISKAKAS-on szereplő 16 iskola filmjei különböző nemzetközi fesztiválokon nyertek, és az a reputáció, melyet hazájuk szakmai közegében kivívtak maguknak. Mindez világosá teszi, hogy a sikeres oktatás kulcsa valahol másutt keresendő, nem abban, hogy mi áll a cégtáblán.

Hogy mi a titok? Nos talán erre is választ kapunk, azokon a prezentációkon, melyet a vendég egyetemek animációs oktatásáért felelős professzorai tartanak. Bemutatják oktatásuk speciális metódusait, fellebbentik a fátlyat a műhelytitkok felől, és beszámolnak arról, hogy miként lehet ötvözni a műfaj tradícióit a modern technológia alkalmazásával. Hogyan lehet bővíteni a hallgatók alkotói eszköztárát úgy, hogy az kiegészüljön az elengedhetetlen szakmai tudással, a kreativitás és az innováció igényével.

Mindenkit szeretettel várunk a KISKAKAS szakmai prezentácóira, melyeket a vetítések előtt, csütörtökön és szombaton délelőtt tartunk a KINO 1 számú termében.

A szakmai prezentációkra a belépés ingyenes!